A mai Rákóczi út 44-es számú házban működött a Keszey Étterem 1912-1949 között. Az éttermet 1912-ben Keszey Vince Kaszás Lajostól vásárolta, aki ezen a helyen 1893-tól „Pilseni Ősforrás” néven üzemeltetett éttermet. Keszey Vince és felesége az éttermet a megvásárlást követően felújította, modernizálta és néhány év alatt Budapest egyik legmeghatározóbb vendéglőjévé fejlesztette.

A ház nyáron hűs udvarában később kellemes kerthelyiséget is kialakítottak.

Keszey vendéglője kiváló magyaros konyhájáról volt híres, Keszey megkülönböztetett vendégeinek személyesen vitte ki a velős csontot, amelynél nem csak maga a velő jelentett élvezetet, hanem a csontokon szándékosan rajtahagyott és puhára megfőtt hús is. Hamarosan ideszoktak a szomszédos Orient Szállóból a Pósa Asztaltársaság tagjai, melynek elnöke Pósa Lajos költő volt, tagjai pedig Ambrus Zoltán, Endrődy Sándor, Gárdonyi Géza, Kassai Vidor, Rákosi Viktor és sokan mások, összesen mintegy kétszázan. A legendás törzsvendégkört a jó nevű írókon kívül, lapkiadók és a pesti színházi élet csillagai, hogy csak néhányat említsünk: Szeleczky Zita, Szörényi Éva, Simor Erzsi, Vaszary Piri, Jávor Pál, Kiss Ferenc, Ráday Imre, Urai Tivadar, Gózon Gyula, Berky Lili, Gobbi Hilda… is gazdagították, illetve az éttermet vidéki úri társaságok is igen kedvelték.

Keszey Vince nem csak az előkelő-, a belváros szívében lévő étteremnek híres törzsvendégeivel foglalkozott, de törődött a leendő színészekkel is, évtizedeken át 2-2 színi növendéket ingyen ebédeltetett.

Az asztalok között spencerben (frakkhoz hasonló, elegáns pincér viselet) suhantak a pincérek, a bofiúknak kötényük volt.

Keszey Vince komoly tekintélynek számított a szakmában. Két jelentős szakmai orgánumnak, a Budapesti Szállodások és Vendéglősök Ipartestületének és a Magyar Szállodások Vendéglősök és Kocsmárosok Országos Szövetségének elnöki tisztét is betöltötte.

A Keszey Étterem számtalan híres szakácsot nevelt a szakmának, mint például Venesz Józsfet, aki később Oscar – díjas szakácsmester és szakíró lett.

Az étteremhez tartozott egy hatalmas pincészet is, ami Budafokon a Péter Pál utcában volt, innen szállították be az étterembe a jobbnál jobb Balatonfüreden vásárolt borokat.

Az étterem végig működött a két világháború alatt (az első világháború idején Keszey Vincéné vitte katonáskodó férje helyett az üzletet), csak a II. világháború végén sérült meg. A háború utáni károkat a Keszey-család gyorsan kijavíttatta és üzemeltette az éttermet tovább egészen 1949 december 31-ig, amikor is a szilveszteri teltházas foglalásra már megterített éttermet délután 17.00 órakor

államosították.

Az államosítást követően egy rövid ideig, mint „Színház Étterem” üzemelt, majd a Rákóczi úti árkádsor kialakításakor az étterem jelentős részét elbontották. Ekkor megsemmisültek a Keszey Vince által megrendelt, Szent Istvánt ábrázoló, Haranghy Jenő által készített freskók is, amik az étterem falát díszítették. (Haranghy Jenő a kor nagyra értékelt művésze.)

A rendszerváltás előtt, mint "Emke Bisztro" működött, az étterem helyén ma egy Burger King gyorsétterem üzemel.

Az VII. kerületi Önkormányzat és a Keszey család közösen állítottak emléket 2012-ben a legendás Keszey Étteremnek, a Rákóczi út 44-es számú ház falán elhelyezett márványtáblával. 

A 2012-es táblaavatáskor a Keszey-család nevében Schneider Istvánné Keszey Zsuzsanna mondott beszédet, melyet itt olvashatnak:

Kedves Barátaim!

Nagyapám Keszey Vince földbirtokos családból származott, de a család már nem volt tehetős. Papnak szánták. Nagybátyja tanácsára azonban a szombathelyi gimnáziumi évek után Pápán a közismert Griff szállodában lett tanonc, majd mint segéd ugyanott alkalmazásba állt. Szakismereteit Németországban, Ausztriában, Franciaországban és Svájc nagyobb városainak legelőkelőbb üzemeiben gyarapította.

1912-ben vette át az 1893-ban alapított vendéglőt e helyen Kaszás Lajostól. Akkor már nős volt, felesége Nauer Berta bécsi nő. Nagymamám is kivette a részét a munkából. Ő is képzett volt, kereskedelmi érettségit szerzett 1901-ben, akkor, amikor még elvétve volt a nőknek érettségije. Mindkettőjük szorgalma, nagyapám úri modora, jó konyhája, kiváló borai és szaktudása hamarosan Budapest első üzemei közé emelte a vendéglőt. Mikor nagyapámnak az első világháborúban be kellett vonulni, nagymama vitte a vendéglőt, sikeresen.

Mikor vége lett a háborúnak kartársai elismerését jelentette, hogy megválasztották a Budapesti Szállodások és Vendéglősök Ipartestülete elnökévé. Munkássága alatt fogadták el és miniszteri rendeletben szabályozták, hogy a vendéglős ipar a képesítetéshez kötött iparok közé tartozzon. 1920-ban a Magyar Szállodások, Vendéglősök és Kocsmárosok Országos Szövetségének újjászervezése után annak elnöki tisztét is elvállalta.

A vendéglő kiváló magyaros konyhája és nagyapám megkülönböztetett figyelme a gyakori vendégek felé átszoktatták az Orient Szállóból a Pósa Asztaltársaságot, melynek számos művész, irodalmár tagja volt, Gárdonyi Géza is (most ünnepeljük születésének 150. évfodulóját). Vidéki úri társaságok is kedvelték. Ide jártak a Nemzeti Színház művészei is, meg a színházlátogatók előadás után. Sok dedikált kép és aláírás, egy könyvben gyűjtve megmaradt. Nagyapám évtizedeken át 2-2 színinövendéket ingyen ebédeltetett.

Mindezek alátámasztására és arra példát említve, mennyire megválogatta nagyapám munkatársait álljon itt egy idézet Gobbi Hilda „Közben” című könyvéből.

A vendéglő falát az akkor felkapott művész Harahghy Jenő Vendéglátó szent István c. pannója díszítette, ez a kép volt az étlapon is.

Itt volt tanuló Venesz József, később Oszkár díjas, nemzetközi hírű szakácsmester a Szakácsszövetség elnöke.

Az üzletet 1949 szilveszterén, miután nagyapámék a háború okozta károkat helyreállították államosították. A III. emeleten lakó családot (mi is ott laktunk szüleimmel, testvéremmel, unokabátyámmal) 1951 júniusában kitelepítettek.

Jelen van köztünk Kövér Etelka dr. Mikhely Istvánné. Hozzájuk, az akkoriban kuláknak nevezett családhoz szállásoltak be minket. Nekik sem volt akkoriban jobb dolguk, mint nekünk, tőlük is mindent elvettek. Most nyilvánosan is köszönetet mondok, mert szeretettel fogadtak és példát adtak együttérzésből, emberszeretetből. (Ő tanított meg az óra használatára.)

Édesapámról is szeretnék szólni. Nagyszüleimnek két gyermeke volt Krisztina és József.

Édesapám a Gödöllői Premontrei fiúnevelő intézetbe járt. Nagyszüleim a legjobb iskolákat választották ki szorgalmas fiúknak. Úgy gondolták, majd ő folytatja, amit ők elkezdtek. 4 nyelvet sajátított el magas szinten, és a Közgazdasági egyetemen doktorátust szerzett. De ezen tanulmányok mellett szakvizsgákat tett a vendéglátóipar több ágából.

Harcolt a háborúban, vitézséget szerzett, mert az oroszok gyűrűjéből kétszer is kimentette csapatát.

A kitelepítésig még dolgozott az üzletben, majd az államosítás után az Asztoria Szállóban.

Kitelepítés után nagyon nehezen, de szaktudása, nyelvismerete miatt kapott állást a Duna Szállóban, majd annak lebontása után a Royal Szállóban dolgozott, mint üzletvezető. Ahogy tanulta, a jó gazda gondosságával végzte munkáját. A szakmában elismerést, tiszteletet szerzett magának.

Végezetül képzeljük el, hogyan nézett ki ez a környék a Keszey étterem idején. Nyáron a Rákóczi u. 44-ben az éttermet kiegészítette a hűs udvarban berendezett kerthelyiség. Az étterem előtt gyönyörű tér volt, a Nemzeti Színházzal és a Corvin Áruházzal. Elegáns környék, hiszen a Nemzeti Színház az ország legrangosabb színháza volt. A Corvin pedig a mai bevásárlóközpontokkal hasonlítható össze, azzal a különbséggel, hogy akkor még csak Párizsban volt ilyesmi. (Sajnos ma már nem áll a Nemzeti Színház és sok a hajléktalan és a Corvin sem a régi.)

Köszönetet mondok a polgármester úrnak, hogy támogatta anyagilag a tábla elkészítését.